Keresztünk
Fájdalomból nőtt karmaimmal
Magamat sebzem véresre,
S bensőm szedem ízről-ízre
Ha már fagyott a cél, mi életre hívatott.
Szívem vak, kinézni nem tudok,
De érzem azt a kínt, mellyel
Sebeim szárítod.
Mondd, hány halál létezik e Földön,
S hány szabad feltámadás
Ha éltető ölelésünk szorításába,
Naponta mindketten belehalunk…?
2009.12.06.
6 megjegyzés:
Ez egy nagyon szép bejegyzés.
Gratula és üdv!
Nagyon köszönöm...!
Többször elolvastam ma ezt a versedet.....minden alkalommal új szót,újat értek meg belőle...Nagy Titok....Köszönöm!
A megfogalmazott érzés éppen olyan szép,mint amennyire fáj...
Ez gyonyoru.
De nem akarom, hogy fajjanak neked a dolgok.
Néha a szavak átszaladnak rajtunk...csak úgy...
Megjegyzés küldése