Paphnutius – Hullámtánc

Bársonyos redők,
Apró kis ráncok.
Táncotok ezer éve járjátok.
Régen elsüllyedt
antik világok felett
Ti éltek csak igazán.

Csak Ti ismeritek
Az időnek testét
Mely, mint vastag kötél
Köti össze a mélységet
A felszínnel.
Pillanatnyi jelent,
Talmi ált- és valót,
Az elfeledett múlttal.
Időtlen létezéstek
Meghatározza a generációk
Kapcsolati rendjét.

Csak Ti láttatok mindent!
Mint ősszakállú krónikás,
Súgdossátok az igazat.
A valót hullámok ráncán kódoljátok.
Redőlapon csillanó napsugár,
Testet körbeölelő szelő
Sűrű langy lég, mind üzen...
De csak kevesek értik szavatok...

Weöres Sándor - A társ

Weöres Sándor - A társ

Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot,
s aki a földön
mellén viseli,
és hevét kibírja,
ő a párod.

Hadd legyek...

Hadd legyek hamu, vagy ásvány,
Szívem nyomán nőjön hegyi páfrány.
Sziken sarjadjak éltető fűként,
Citrus friss ágain, bársonyos tűként.

Ülepedjek, aprózódjak, tavakban,
Tengerek öblén, vad hegyi patakban.
Nőjön ott kristály, amerre eljutok,
Hát zárványcsapdába ne zárjatok.

Ó, Ti nagy hegyek, fenséges bércek!
Mind társaim lesztek, de egyet ígérek:
Visszatérek egy hangulatban,
Avarzajban, madárdalban.

(Paphnutius:Ha meghalok-részlet-)

Rózsa Dániel : A füvek nevében

ha megszeretsz
így kócosan szeress meg
és ne vegyél
a névnapomra fésűt
és semmi de semmi
boltban kaphatót
csak hozd el
a hajadat hozzám

én látom a fákon
a hajadat a széllel
együtt szaladni
ha messze jársz
s mikor megérkezel
a messzeséget bokádhoz teszem
csak hozd el
a hajadat hozzám

gondoltál már arra
vajon pihen-e a szél
s az is lehet hogy épp
a Te hajadban
tea után az este megkeressük
és élvezzük majd ahogy integet
egymásba csukódó
arcaink felett

és megcsókoljuk
a többtonnás vihart is
s ha összeveszünk kibékít
minket a napsugár
és akkor a füvek nevében
rám mosolyogsz majd
a mosolyodon ül
két kis bogár

ha belém szeretsz
verébként virrasztok válladon
ha belém szeretsz
a rétek útra kelnek
s hajad nyomán a farkasok
  megszelídítik bárányaikat
ha belém szeretsz így kócosan
majd megfésülködöm

Paphnutius:Impresszió

Ködben foszladozó...
Ködben foszladozó képek, fények hangulatok...
Ködben oszladozó képek, fények gondolatok...
Ködben felvillanó kékek, szürkék, tejfehérek...
Illanó remények, fények, kékek.
Impresszió, impresszió, impresszió...
Sikolyok, ha foszlányok, oszladozó bézsek
Tovatűnő gondolatok elhagyják a kéket...
Ó, ti kékek, ti szertefoszló remények,
Hagyjátok nekem a színeket, mert élek!
Impresszió, impresszió, impresszió...
Ködben foszladozó fények, képek, kékek...
..ödben ..oszlad..zó ..ények, ..épek, ké...
...............oszlad.. .....ények...
..................szl.... ..é..k
................sz.... .....k
.................sz.........................................
..............lágyuló hangok .... fények..........
Impresszió, im..presszi..ó, ’m..pre..sszi..ó...

Paphnutius:Életjelek

Halovány, lágy jelek

feltámadnak, pislákolnak,

el-eltűnnek

Ha a Holdba nézek,

Visszanézel-e rám?

Sarlód, tányérod lelkemben éget, érzem...

Nem fáj, nem lüktet,

alattomos-e seb

Nem bűzlő. Édes, befelé vérző.

Én, a Hold, meg Te.

A légből hasítunk

gigantikus háromszöget

melynek vonalain, a

bitek kódolta üzenetek

visszavonhatatlan hullámzanak.

Gondolatok tengere a lég.

Szállít érzelmet, sóhajt, könnyet.

Áthág erkölcsöt, tiltást, rendet.

Remény? Ne élj! Halj!

Tépj, szakíts, semmisíts!

Vagy mutasd meg az ösvényt!

SÜTŐ ANDRÁS: ÁDVENT A HARGITÁN (részlet)

Jégmadár, jégmadár,
piros fejű kék madár!
Ha szárnyad volt, jégmadár,
gyalogoshoz mért álltál?

Jégmadár, jégmadár,
párkereső kismadár!
Ha szárnyad volt, jégmadár,
gyalogoshoz mért álltál?

Jégmadár, jégmadár,
hóterelő kék madár!
Ha szárnyad volt, jégmadár,
gyalogoshoz mért álltál?

Jégmadár, jégmadár,
jégolvasztó kis madár!
Ha szárnyad volt, jégmadár,
gyalogoshoz mért álltál?

Jégmadár, jégmadár,
párjavesztett kis madár!
Ha szárnyad volt, jégmadár,
gyalogoshoz mért álltál?

Jégmadár, jégmadár!
Jégmadár, jégmadár… 

 

 

November 16.

 

Nichita Stanescu: Vers

Mondd csak, ha elkapnálak egyszer
és megcsókolnám a talpadat,
ugye, sántikálnál egy ideig,
mert félnél, hogy széttiprod a csókom?

(Demény Péter fordítása)

Idézet

Tagore: Ne menj el

Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól
súlyosak.
Félek, hogy elveszítelek, ha alszom.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem
magamtól: "Álom ez?"
Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva
tarthatnám keblemen.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.

(fordította Áprily Lajos)