2010. augusztus 1., vasárnap

...ki önmagát gyógyítja látóvá




Elég tudnod

Idő múlása, gondjaim árnya mögött,
megbúvik bennem egy világ,
melyet hiba keresnél
lágy nyugalmú párnák
puha érintésén, ha eljön az éj.
Elég csak annyit tudnod:
a lélek dolga most nehezebb,
mint az egymásra ébredő hiány,
s csak az ébren álmodás mi édes’b
eltitkolt menekülésem
hajnalba küzdött emlékénél.
Szavaid igazság-volta maga is áldozat,
ha belőled menekül az elrozsdállt éjszaka,
melyet sejt-mélyére vág a lét,
de önmagát gyógyítja látóvá,
mert tudja:
ha az egyik föláldozza önmagát,
másik fele megvárja Odaát.

2010.07.31.


2 megjegyzés:

Mammka írta...

"..... önmagát gyógyítja látóvá,
mert tudja:
ha az egyik föláldozza önmagát,
másik fele megvárja Odaát."----még mindig tanulom.....
Köszönöm a verset!
Szeretettel!Csodásak a képek hozzájuk,mindegyikhez!

PHAEDRA írta...

A szerelem,a szeretet,az együvé tartozás érzése látóvá teszi az embert életre kelt vívódásai közepette.Én tudom,hogy mindenkinek van egy másik fele,melyet nem képes itt hagyni ezen a földön,ha távoznia kell.Tudja,hogy beleoson lábnyomába...ezért várja meg ott a kapunál...
Kedves Mónika!Köszönöm,hogy meglátogattál és értékelted elmélkedéseimet.
Szeretettel ölellek:Hajnalka