2010. augusztus 2., hétfő

Mit tehetnék Érted?




Kint felejtett szavak

Telesírtad álmaiddal lelkem,
s úgy ébredtél naponta velem,
mint, önzetlen szerelem,
mely ajkamon telepszik,
reszkető örökhitű tekinteted alatt.
................................................
Világtól menekülő bolyongó lelkem,
értünk szóló imáit mormolja,míg
együttreményünk fáradtan
kapaszkodik a tegnapokba.

Korhol a szó, megroppan az idő,
vállamra ejti terhét,
bár egyszerre dobban szívünk,
érzem,hogy Téged jobban
kellene szeretni...

2010.08.02.


6 megjegyzés:

Vörös liliom írta...

Míg „együttreményed” kapaszkodik valamibe is, addig minden tépelődés múlékony heg jelened festetlen, tiszta arcán, Drága Hajnalka…

PHAEDRA írta...

Néha egy egy érzés megélése átcsúszik egy másik végletbe:amikor a féltés ugyanannyit húz,mint a megélt tartalom.Ilyenkor a vívódás térül,fordul,azt hisszük,hogy előre halad,de egy helyben topog.De létezik.Ilyenkor lelkem mélyén egy aprócska mondat születik:-Bárcsak eltévedne!
Az együttreménynek muszáj a tegnapokból táplálkoznia...

Drága Daniela!De jó,hogy meglátogattál.

Málna írta...

Nagyon finom lágy szavak...talán a MOST-pillanatával kellenne élnünk...


Szeretem lágyságát verseidnek...

PHAEDRA írta...

Kedves Erika!
Néha mélázik a lélek...hagyom.Néha túlárad, máskor elcsitul, de tisztán lát.
Köszönöm a kedves szavakat.

Mammka írta...

köszönöm ezt a verset!!!!!gyönyörűen szavakba öntötted a szívemet:Világtól menekülő bolyongó lelkem,
értünk szóló imáit mormolja.....
szeretettel......

PHAEDRA írta...

Nagyon köszönöm ezeket a szavakat...én is boldog vagyok olyankor,amikor újra kinyílik a lélek.