Kint felejtett szavak
Telesírtad álmaiddal lelkem,
s úgy ébredtél naponta velem,
mint, önzetlen szerelem,
mely ajkamon telepszik,
reszkető örökhitű tekinteted alatt.
................................................
................................................
Világtól menekülő bolyongó lelkem,
értünk szóló imáit mormolja,míg
együttreményünk fáradtan
kapaszkodik a tegnapokba.
Korhol a szó, megroppan az idő,
vállamra ejti terhét,
bár egyszerre dobban szívünk,
érzem,hogy Téged jobban
kellene szeretni...
2010.08.02.
2010.08.02.
6 megjegyzés:
Míg „együttreményed” kapaszkodik valamibe is, addig minden tépelődés múlékony heg jelened festetlen, tiszta arcán, Drága Hajnalka…
Néha egy egy érzés megélése átcsúszik egy másik végletbe:amikor a féltés ugyanannyit húz,mint a megélt tartalom.Ilyenkor a vívódás térül,fordul,azt hisszük,hogy előre halad,de egy helyben topog.De létezik.Ilyenkor lelkem mélyén egy aprócska mondat születik:-Bárcsak eltévedne!
Az együttreménynek muszáj a tegnapokból táplálkoznia...
Drága Daniela!De jó,hogy meglátogattál.
Nagyon finom lágy szavak...talán a MOST-pillanatával kellenne élnünk...
Szeretem lágyságát verseidnek...
Kedves Erika!
Néha mélázik a lélek...hagyom.Néha túlárad, máskor elcsitul, de tisztán lát.
Köszönöm a kedves szavakat.
köszönöm ezt a verset!!!!!gyönyörűen szavakba öntötted a szívemet:Világtól menekülő bolyongó lelkem,
értünk szóló imáit mormolja.....
szeretettel......
Nagyon köszönöm ezeket a szavakat...én is boldog vagyok olyankor,amikor újra kinyílik a lélek.
Megjegyzés küldése