2010. május 24., hétfő

...batyud maradtam



Te, Én és a Világ

(Gondolatjel)

   Szerinted varázslat volt, amikor barackfák hullatták virághópelyheiket nagy kertünkben, ahol apró léptünk botladozása sercegő papírokra írt mesékké változtak?
   Emlékszel? Visszhangzott nagy kúriánk a csengettyűs gyerekkacajtól… Te fogtad piciny kezem, s én úgy szaladtam melletted, mint egy batyu… gyermekek voltunk és még nem tudtuk, hogy már zöld utunk van a nagybetűs Élet fele.
   Nevetve súgtunk össze, amikor gondterhelt arcokat láttunk magunk körül, és arról álmodoztunk, hogy titokban mi is felnőttek vagyunk. Csak egymás szemébe kellett nézzünk, hogy rájöjjünk: a bámészkodó hangtalanság már összekovácsolt bennünket.
   Te fogtad kezem, s én reménykedve megszorítottam, hiszen már mindent tudó tizenévesek voltunk, akik képesek értelmezni a nagy felfedezést: az élet nem képmutatás.
   Emlékszel a régi forró nyárra… vagy a télre, melyre most is várni kell? Felnőttünk már…
   Batyud maradtam titokban, de ne szólj egy szót sem, mert már halványodik a
   Jelen, s a jeges szél megfagyasztja a lüktető meleget, a szót, a suttogást, azt, hogy
jó veled, hogy szoríts magadhoz, érezzem a szelíd remegést, fülemben halljam a visszhangzó gyereknevetést… bohó felnőttek lettünk.
   Elfogadtattam magammal, hogy számodra én vagyok a pillanatnyiság, a megnemőrizhetőség, és megérttettem a világgal, hogy én vagyok az újdonság, egy újra meg újra megszakadó ének, amelyet makacsul folytatni akarok… vajon ennek így kellett történnie?
   Már nem vagy velem. Nem hallod gyerekes szólásaimat, nem látod könnyes, beszélő szemem, nem érzed az illatomat sem, de mégis szeretném, ha gondolnál a kékre, a tisztára, szavaimra, melyek helyüket keresve telepedtek meg ajkadon…
   Jeges szirmokat metsz az éjszaka egy láthatatlan ablakra, melyen át csak a vak életérzéssel telített lélek láthat át…
   Ilyenkor félek egyedül és érzem, hogy a szél felkapja hangomat, viszi, viszi messzire a kiáltást kietlen pusztaságok fele, ahol nem hallja már senki, mert befagyott a szó, a mondat, az én befejezetlen mondatom.

  
  
A Költő azt mondta, hogy ”kívül van a lényeg, belül a magyarázat”, de ez feszít és megöl, ha nem hagyják élni az értelmes szót, az igazat. (Te most azt mondanád, hogy ha ez nem így lenne, akkor kapkodássá válna az élet a megtérített béke után - emlékezz!)
   Nem feledem azt, amit tanítottál, de néha úgy érzem, hogy csábító hazugság az élet: vándorló sorsok játéka. Hazugság? Talán alig történhet meg valami nélküle.
Szép szépnek hazudni a világot, olyankor, amikor pusztába révedez minden pillanata, szép illúziónak álmodni a valóságot, ha nem létezik, és szép csodásan magyarázni a mesébe illő válaszokat, amikor a kérdések is csupán hazugság vádja alatt születtek. És mi a hazugság, ha nem az élet biztató harangja? Ilyen lenne az átlényegített értelem? Ilyenkor csak a szertelen szavak beszélnek helyettem… kimondva megfoghatóbb a megfoghatatlan…
Kértem tőled a kéket, a jót, az erdő suttogását, de ma már teérted sem tudnám mássá teremteni saját érzéki világomat. Felnőtt világ ez!
   Én, aki világéletemben meg akartam változtatni az életedet, aki az örök becsületességről meséltem, én, aki lázadoztam sorsom ellen… a hazugságról írtam...

   
Ha most itt lennél, megfognám két kezed, és elmesélném neked, hogy szép, egyszerűen szép az igazság, mert őszintén van igazolva a felfogható felfoghatatlanság határán belül. Ha itt lennél, újra átölelnélek és elárulnám neked, hogy én már megtanultam kimondatlan gondolataidat.
   Ha Velem lennél, úgy bátorítanálak, mint egy visszatért bolyongó vándort, és hagynám, hogy folytonos ábrándozással, féltéssel fogd át szívemet. Tudod… nagy a szívem… nagy a hatalma.
   Ugye, nem csak varázslat volt az általunk elsuttogott és megálmodott Élet?
   Ha most itt lennél, újra a batyud lennék, és soha nem esnék ki a kezedből…

2005. október. 20.
***



13 megjegyzés:

Éva írta...

Itt jártam. Szép képeket nézegettem, olvasgattam...

PHAEDRA írta...

Kedves Éva!
Boldog vagyok ittjártadért...
Szeretettel:Hajnalka

Éva írta...

Látom, voltál nálam. Köszönöm. Mind a ketten szép sétán voltunk. Mikor jöttem hozzád az előbb, azonnal ez jutott eszembe, hogy hasonlóban volt részünk.

Sofia írta...

Gyönyörű. A képeket te csinálod?

PHAEDRA írta...

Kedves Éva:)
Pontosan tudom,hogy mit éreztél.Ha itthon körülnézek, én is alig találok üres virágvázát.A képeken pünkösdi rózsák láthatók...hihetetlen gyönyörűséggel töltött el a sárga virágos rét...és nemcsak.

PHAEDRA írta...

Kedves Sofia!
Magam készítem a fotókat kisebb,nagyobb eredménnyel és örvendek,hogy,ha a fényhatások egy kicsit pártomat fogják.
De jó,hogy itt voltál:)

Nagy Viktor írta...

Ez nagyon jó!
A másik oldalon megvan még a nárcisz rét?

Karesz írta...

Tetszik! *****

PHAEDRA írta...

Kedves Viktor!
Ez a fotó Kézditől 10 km-re Ozsdola határában készült, de az oklandi nárciszrét is virul.
Üdvözöllek Benneteket:Hajnalka

PHAEDRA írta...

Kedves Karesz!
Köszönöm véleményed:
Hajnalka

Kristály írta...

Nagyon szép.

Nagy Viktor írta...

Bocsánat.
Első ránézésre valóban az Oklándi rétre gondoltam.

Koszönöm a helyre igazítást.

PHAEDRA írta...

Kedves Kristály,
Gyönyörű volt a táj, hibátlanok a virágok és úgy éreztem,hogy ezzel a nagyon régi írásommal megoldok magamban valamit.
Nagyon köszönöm látogatásod.
Szeretettel:Hajnika