2008. május 5., hétfő

Fölfele




Őt látom

Mint sziklaszirten, úgy halad,
mégis röpíti vágy, egy dallam.

Tövisre rogyva térden esd,
de imádkozik szakadatlan.



Véle beszélgetek

Ne szégyelld, ha lelked sír
és könnyet ró egy ravatalra,

Ez lesz az Elmúlás bánata,
az élet teszi ezt: kicsalja.


Haladj csak sziklaszirten
lehajtott fejjel, csendesen,

Fájó dalom követeljed
ahogy Te tudod: észrevétlen.


Forró Hajnalka



Fotó:N.I.

8 megjegyzés:

szabzol írta...

Csíksomlyó jutott eszembe.

Üdv.Z

Névtelen írta...

Lépésenként tanulj meg járni!Tőled tanultam.

miranda

erdővidék írta...

Én nem szoktam szégyelni, ha sír a lelkem...
A képek?
-Érdekes.
Ilyen szikla szirteket rajzolgattam gyerek koromban. S addig nem láttam korábban sehol.

Pamlerva írta...

SzabóZ...

Csíksomlyó és ez a hely:mindkettő kálvária.Följutva a hegytetőre hasonló érzéseket élhet át az ember.

Üdv.Phaedra

Pamlerva írta...

Miranda...
Néha magamnak is mondogatom.Te tényleg nem felejtesz el semmit?
Zs:)

Pamlerva írta...

Vitya...
-Mi történt volna velünk,ha nem lettünk volna képesek megtanítani sírni a lelkünket.
-A sziklaszirtek túl távol estek vidékünktől...de az a kis Mária kápolna a város és falu határán még létezik.
-Ezek a fotók önmagukért beszélnek...

Üdvözöllek:Phaedra

s@só írta...

"...És eljön majd a nap, a föld lassan megáll,
És nem viszi tovább sok zajos utasát.
A hegyre futok fel, és ott várok tovább.
Ha végre jönnek már az angyalok talán hozzám.
Hozzám.
Hozzánk...."

Pamlerva írta...

sasó...

Ott fönt
élő kövekké
változik léptünk,
feloldódik a lélek
saját türelmében.
Ott fönt
alig van hely,
de elfér a lélek ,
ha gyönyörködni
támad kedve...

Köszönöm.