2009. december 6., vasárnap

Mégis...






Keresztünk

Fájdalomból nőtt karmaimmal
Magamat sebzem véresre,
S bensőm szedem ízről-ízre
Ha már fagyott a cél, mi életre hívatott.
Szívem vak, kinézni nem tudok,
De érzem azt a kínt, mellyel
Sebeim szárítod.

Mondd, hány halál létezik e Földön,
S hány szabad feltámadás
Ha éltető ölelésünk szorításába,
Naponta mindketten belehalunk…?

2009.12.06.


6 megjegyzés:

Várday Béla írta...

Ez egy nagyon szép bejegyzés.
Gratula és üdv!

PHAEDRA írta...

Nagyon köszönöm...!

mammka írta...

Többször elolvastam ma ezt a versedet.....minden alkalommal új szót,újat értek meg belőle...Nagy Titok....Köszönöm!

PHAEDRA írta...

A megfogalmazott érzés éppen olyan szép,mint amennyire fáj...

Vaalma írta...

Ez gyonyoru.
De nem akarom, hogy fajjanak neked a dolgok.

PHAEDRA írta...

Néha a szavak átszaladnak rajtunk...csak úgy...