2009. március 31., kedd

Visszapattanó szavak

Itt...

Őri István-Döbbenés

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom, hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.

Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.

Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra, hogy nevessünk,
És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.


Visszapattanó szavak

Belém álmodta
magát a szivárvány,
mert egyetlen
szóba rejtett színeit
kerestem-
Elég lesz-e neked
ez a lelket simító
utolsó előtti üzenet,
míg emlékeink
rendezgeted?

2009.03.31.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

A vers különös érzése
tükröződik szavaidban is.
Igazi, átélhető élmény volt.
Köszönve neked.


Virág.

Pamlerva írta...

Így fonódnak ránk a szavak...
Köszönöm Virág!