Zajtalanul

Kavicsokat tartok kezemben

Íme, a Világ. Ragasztani kell,
Másként széthull darabokra.
A múlt elbágyadón megremeg,
Tükörképét nézegeti, mely áttetsző s hideg.
Földi világ lenne ez, egy ködhalom ,
Mely keblére vonná holnapom?
Tenger mélye hallgat,
Beleolvad a mindenségbe
S bűvöl, mint barlangmesék éje.
Tiszta Éjcsillaga mosolyt szór a bűnnek,
Felölti Göncöl előtt a királyi palástot,
Fényt ölel, egy szikrát, mely fellángolt.
Tere… Időt rabol ki nesztelen,
S míg pillanatot szór vágyakra
Szerelem illatát vonja föl az Olümposzra.
Fenséges értelme térdre taszít kegyetlen
A természet nyelvének így leend értelme?
Földön született keresésed
Szél játszotta színeket bontott,
S zajtalan tanulta meg az éteri dallamot.

2009.01.20.

/Forró Hajnalka/