2009. február 1., vasárnap

Zajtalanul


Kavicsokat tartok kezemben

Íme, a Világ. Ragasztani kell,
Másként széthull darabokra.
A múlt elbágyadón megremeg,
Tükörképét nézegeti, mely áttetsző s hideg.
Földi világ lenne ez, egy ködhalom ,
Mely keblére vonná holnapom?
Tenger mélye hallgat,
Beleolvad a mindenségbe
S bűvöl, mint barlangmesék éje.
Tiszta Éjcsillaga mosolyt szór a bűnnek,
Felölti Göncöl előtt a királyi palástot,
Fényt ölel, egy szikrát, mely fellángolt.
Tere… Időt rabol ki nesztelen,
S míg pillanatot szór vágyakra
Szerelem illatát vonja föl az Olümposzra.
Fenséges értelme térdre taszít kegyetlen
A természet nyelvének így leend értelme?
Földön született keresésed
Szél játszotta színeket bontott,
S zajtalan tanulta meg az éteri dallamot.

2009.01.20.

/Forró Hajnalka/

4 megjegyzés:

sat. írta...

köszi az érdeklődésed.

a csodák előtt elnémulnak a szavak, az embör, tán még a szájjártatók is.

minden jóut kívánok Néköd!

nyet-baráti idvözlettel

Tibi

Névtelen írta...

S megszólít a tengermély,
minden percet a mának élj.

Kicsieszter

PHAEDRA írta...

Kedves sat!
Úgyszintén én is.

PHAEDRA írta...

Kedves Eszter!
Tudom...én tudom.