2008. április 11., péntek

A Magyar Költészet Napja




József Attila:A gyerekszemű élet-tavon

Eveztem én az élet kék taván.
(Remegtem éles alkonyatkor egyszer,
Mivelhogy nincsen semmi kabbalám

S de furcsa állat a magános ember,
Szeretne látni büszke partokat
S kilépni egyre soha-soha nem mer,

Csak messziről tár kapzsi karokat.)
A víz pihent s gondoltam nagy kevélyet
(Avar királyfi volt a gondolat):

Pihen alattam a tajtékos élet,
Egy vén öreg a parton gödröt ás:
(Gyerekszem volt, de mélye feketéllett)

Riassza fel hát könnytelen csapás!
Az ingó lécen bátoran megálltam
S elém bukkant a vízi-óriás.

Ajkát tartotta. Remegett az állam:
Ha csókolom, a vérem nem hevül.
(A partok égtek rőtszakállú lángban.)

Aztán eltünt, otthagyva egyedül.
S én még sokáig megkövülve vártam
S úgy vert valami itt bennem, belül.
 
1922. jún.



A vers olvasásra , elmondásra termett .A költészet néha érthetetlen ,megfoghatatlan ,emberi mértékkel felfoghatatlan dolog ,de képes valamennyire megváltoztatni azt a világot ,ahol az ember néha annyira tehetetlen...

5 megjegyzés:

s@só írta...

..."Szárszón nem nyaraltam,
jön a tehervonat"... (Földes L.)

PHAEDRA írta...

sasó...

Mielőtt elmegyek
vigaszt nyújt
a szó,a sor
a gondolat...

s@só írta...

???????????

PHAEDRA írta...

Csak a vonat miatt:

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy' szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

(József Attila:Eszmélet)

üdv.ph

s@só írta...

Sokkal szebb lett, mint a munkafázisban, ez most így (ph)-s ... gratula.

Valamikor, talán a nagymúltamban sokat vonatoztam, szerettem.
Szerettem kinézni az ablakaiból, szerettem lobogtatni a hajam és az akkormégvoltszakállamat a menetszélben. Jó volt szagolni a vonatok hamísítatlan és csaknekikvanilyen bűzét...
Sok órát vonaton éltem meg, sok szerelmeket is, a legszebb és egyben a legfájóbb emlék vonaton: május, akácvirágzás idején, tudod a vasutak mellett akác van, mert az jó ott, mert az ott kell, mert csak van, hozzátartozik a vasúthoz.
Tömény és imádom akácillat volt,
esteledett... és az a vonat Pécs felé közeledett...vártak ott, és tudtam, hogy kár az a várás...
Szeretek egy állomáson várni azóta is, de vonatozni már nem...meghalt bennem az az élet...talán ott...talán másutt.
Látod Hajnalka drága mennyire messze lehet jutni a költészet napján J.A. Szárszója okán?