2008. március 25., kedd

Menekülés



Egyedül álltam ott. Mindenki engem nézett. Féltem, hogy kibuggyannak a könnyeim. Nem akartam, hogy sírni lássanak. Figyeltek az emberek.
Nem szóltam senkihez egy szót sem. Magamban imádkoztam. Ilyenkor tanul meg igazán az ember imát mondani. Egyedül a tömeg közepén. Szerettem volna elrohanni. Csak számoltam a perceket. És újra imádkoztam. Nem magamért. A múltért és a mostani percért. Másokért. A sötét szemüveg alatt bármi megtörténhet. Öntükör. Egy saját tükör, amely visszaad önmagunknak. Nem figyeltem a beszédekre. Egy csillagarc jutott eszembe. Majd egy lét-játékú álom. Egy titokzár a végtelenségben, amely elfér egy batyuban. Életszínt imádkoztam ennek a szétfutó világnak. Vajon mi lesz ennek az ára? Önmagam? Összesúgtak a hátam mögött. Mosolyt kell varázsoljak arcomra. Az álarc megnyugtatja a többieket. Rövid távú terveket készítek elő....csak holnapig. Talán így megtanulom a szabad pirosat...
(ph)

Nincsenek megjegyzések: