2007. november 27., kedd

Gondolatjel


Néha álmomban álldogálok a parton, mozdulatlanul, állhatatosan, mint a kő, le nem veszem szemem a messzeségről, a roppant víz tajtékot csap körülöttem, s én fülemhez szorítom a vízből kiemelt kagylót…érzem, hogy ott bent dobog egy szív, süvít a tenger hangja.Néha én is így állok az emlékek partján…nézem az életem …talán visszavárom azt, aki elment…talán majd engem is elbűvöl vagy felszippant ez a világ minden gondolatommal együtt…ha a víz egyre hidegebb lesz,egyre kevesebbet látok a messzeségből, közelebb húzódnak a fák … visszafordíthatatlanul alkonyodik, de tudom, hogy mindig jön majd egy pirkadat…és csodálkozni fog azon, hogy a Hold sarlója visszatekint rám, majd búcsút intve elillan...


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon szomorúnak tűnsz kicsi Phaedra.Tetszik az oldal.Örülök hogy általa jobban megismerhetlek.

PHAEDRA írta...

Örvendek ,hogy olvasod a blogomat.Szeretettel várlak mindig.