Búcsúzás
I
Én felégettem volna a fényeket,
ha tudom, hogy nem mész el.
Tintasugárból ezernyi betűgyöngysorral
díszítettem volna naplódat, ha maradsz.
Siettél és elmentél -
Én énekeltem volna a dalokat,
ha nem csüggedtél volna oly hamar,
nem ért volna bántódás,
szilárd talaj az ellágyult dalolás.
Te siettél és elmentél.
Én lenyeltem volna önérzetem javát,
ha nem ragadod nyakon a gyűlöletet,
megfogható valóságtemplomot építettem
volna érted,
lelked burkolva, gyógyírral óvva.
Te elmentél, és nem vittél magaddal.
Elbújtathattam volna az árnyakat,
messze a mondathullások romjaitól.
Csillagtemetős csókjaimat adtam volna.
Elmentél -
Most levetkőzném a versrímeket,
szétszedett szótövisek halmazába raknálak,
de eltörött a Jelen, és hallgatás a Jövő.
Ritmuscsillagok várnának Rád.
Nem maradtál -
II
Már nem hiányzol,
és bepótolt az űri csend -
Mázolt a féltés,
az öntelt vágyérzés,
játszom a percekkel,
tudom, hiányzom neked,
de nem emelhetem hatványra
az Időt.
Elengedtelek -
Már nem kellenek a
felsebzett, pipacsvérű hajnalok -
(A Búcsúzás című versem megjelent a Fulltükör 2006 Antológiában)
6 megjegyzés:
Nagyon érzem a verseidet. Nagyon szépen bánsz a szavakkal valóban.
Drága Eva...
Annyi mindent le kellett volna zárjon ez a vers.Mégsem tette.Pedig a szavaknak nagy hatalmuk van.
Köszönöm,hogy itt vagy.
Pheadra, soha nem akarat kérdése a lezárás akár egy verssel is.Ugyanaz a tapasztalat. Hisszük, reméljük, de hiába határoztunk, másnap reggel ugyanúgy ébredünk.
Köszönöm kedves Éva értő véleményed...
...Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Lennék...vagy vinném...
Megjegyzés küldése