2009. június 1., hétfő

Melankólia





Szívszonett

Te vagy lelkem zenéje, megszólalsz,
és megváltod azt a mély nyugalmat
melyet már csak jelenléted adhat,
mikor észrevétlen hozzám illansz.

Néma a gondolat-oltalmat sejt,
de rám simul, mint a nap illata,
ha ábrándba fogant álmod tánca,
fátyol ritmusba szőtt dobbanást lejt.

Láthatatlan kézzel körbe fontad
tengerként hánykolódó alakom,
és elvesztem lángszín köpenyedben.

Szívemen szólít fölém szőtt terhed,
s merészre nyitott szelíd arcom
újjáteremt minden lélegzetben…

2009.06.01.

(Szív-szonett című versem megjelent a Száz szerelmes vers 2010 lírai rezdülésekben)

8 megjegyzés:

lu írta...

Vártam,nagyon szép.
Elvittem.
lu

Pamlerva írta...

Kedves Lu!
Csak egy próbálkozás,de megbirkóztam "véle".:)
Örvendek,hogy itt vagy!

Hajnalka

Névtelen írta...

Szonetted szépsége
elbűvölő.


Virág.

Pamlerva írta...

Kedves Virág!
Köszönöm véleményed.

Polla írta...

Akihet ilyen gyönyörű verset írnak, az nagyon boldog lehet...

...és az is aki írta :))

Pamlerva írta...

Kedves Polla!
Mennyire igazad van...
Köszönöm!

Kristály írta...

"arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;"

Valamikor régen...

Szép.

Pamlerva írta...

Kedves Kristály!
Köszönöm.