Vannak napok...

Életképzet

     Vannak napok, amikor úgy érzem, hogy függöny mögül nézem és szemlélem életem. Évtizedek adta sorsfüggöny ez, amely mögött ott van egy aprólékossággal kidolgozott forma, amelynek prelúdiuma a térben elhelyezett és beolvadó életrög.

Esendő vagyok, de rádöbbenek arra, hogy minden életforma egy esztétikusan előkészített gondolatiság, amely érdekes kapcsolatot kölcsönöz köztem és a tér között.

Alakok, formák, színek, foltszerű érzések, amelyek kitárulkoznak minden percben és meghatároznak egy bizonyos látásmódot. Állandó mozgás és mozgás...rohanás az idővel...néha, de ja vu érzésem van ,amikor felfedezek egy ilyen mozdulatot.

Hogy miért írtam le mindezt? Egyszerű a válaszom: szemlélődők és kihámozom a mindennapokból a megszólítható rendezettséget...szükség van erre.

Képekben élek és nyugtalanságom a világba szórom, ezért kell hírt adni arról, hogy szép vagy tűrhetetlen az élet, mert minden színárnyalat kiemel egy-egy féltett árnyaltságot, amit megőrzök magamnak...magunknak.

Vigyázok a fény felragyogására, a kikívánkozó életigazságra, az élet szakrális művészetére.

Bennem, benned élnek a képek a mindennapok gyötrődéseiről, a befészkelt századok ódon szépségeiről, gyermek tiszta álmainkról.

A múlt kötelez...hallom néha az intést...csak el ne múljon ,mert még átmenthető sértetlenül, ami még nem merült a feledés porába. Fogva tart a múlt, a jelenbe kívánkozó józanság, amelynek nem fordíthatok hátat. Félálomban élek néha, mint oly sokan és ragasztom a részleteket...apró kiharcolt részleteket...tűnődők és alkalmazkodom.

Ha az ember természeténél fogva illeszkedni képes, akkor elméletileg az emberi léleknek is kell sikerüljön. Beleszülettünk egy-egy környezetbe akár egy fa a talajba, éghajlatba, amelynek a gyökere melyre nyúlik nehéz kitépni onnan. Vannak fák, amelyek belepusztulnak az átültetésbe.

Így van ez velünk is, ha vakon törvénykezünk, nem törődve Isten törvényével elrontjuk a világot. De van egy törvény, amely összeköti az embert a sorsával...egy törvény, amit egyszer valahonnan magunkkal hoztunk ,mely benne van a vérkeringésünkben, lelkünkben ,benne van a sorsunkban. Benne van a szemünk színében, vonalaiban, az álmokban, a tavasztól őszig tartó zsongás...színek ...képek.

Néha másképp akarok élni, másként szeretni, tűnődni, törődni, de meghajlok sorsom előtt akár egy lehajtott zászló előtt és megyek tovább.

Így helyes...mert az igazi dolgok észrevétlenül történnek, akárcsak az emberi érzések.

/Forró Hajnalka/