Így is létezhetnék
Tovafuthatnék,
megváltozhatnék, de
hangszerbe zárt
múltunk parazsa,
mi örökbe zárta a percet,
amikor rácsókoltam lelkem
egy érző szívnyomra,
mely akkor is szeretett,
amikor halkan és titokban
temetett,
s mely akkor is engem próbált,
amikor átmentem azon
a kicsiny,furcsa hídon,
hol halk szavú árnyak
várták és fájták,
a legelső és utolsó
Ténylegfelvonást.
Úgy létezhetnék,
ahogy szeretnéd-
ahogy elképzeltél
lelked belső felével,
mert szabadság nyerten,
megtelik a legelső ladik,
s hangomat adja,
égnek írt dalodnak,
a nyugati szélnek,
mely nékem zenéli bánatát,
vagy vonuló suttogását,
ha a kék hegyek mögött
elvonul a nap…
Tovafuthatnék,
de kettő közül
én csak az egyik vagyok,
ki égi vándorként is,
Őt keresném,
Őt, ki mögötte vagyok,
és Ő énmögöttem,
ki tudja, hogy
álomban suhanva fénylek,
s ha égiekben ér a végzet,
a fény belém táncolja,
percem s számadásom,
melyet megérlel az Idő,
ha egyedül, mesélek
múltam szikrázó cseppjéről.
Elfuthatnék,
de maradok,
hiszen a Fény él,
és, ha néha beborulna is az ég,
megtalálnád rejtekét
pupillámon…
2011.02.20.

Még mindig nem tudtad magadban lezárni, az előző bejegyzésedben is megénekelt kapcsolatot?
VálaszTörlésSzépek a virágaid. Látom, te is becsempészed a tavaszt hozzád.
Te is változtattál a blogkülsőn, ugye? Tetszik!
Hasonlít az enyémhez, emiatt is "hazaérek" én is hozzád, de a gondolataid, képeid miatt is.
Szép álmokat!Nem tudtam elaludni, gondoltam szétnézek egy kicsit.
Gyönyörű zenék. Mindkettő. A versed különösen dallamosan szólt most. Szép megint.
VálaszTörlésérkezik a fény
VálaszTörléssárga lángokat gyújtván
tavasz közelít
M
Drága Éva,
VálaszTörlésMostanra megértettem,hogy a búcsúzásnak alig van ellenszere...
Mindig örvendek,ha nyomodat látom és most egy kicsit mosolygok,hiszen eszembe jutott,hogy a blogfestéket ugyanarról a helyről szereztük be:)
Szép estét kívánok én is Neked...
Drága Zsuzsanna,
VálaszTörlésA dal tényleg szép, jól esett ismét elővenni.
Versemet egyetlen gondolatnak szántam...olyannak,amelyet egyetlen lélegzetvétellel, de mégis könnyedén ki lehet mondani.
Köszönöm szép véleményed...
"Festettünk" bizony, és nagyon hasonlóan!Tetszik a blogod így is, a régi külcsínnel is tetszett. A belső szépsége pedig úgyis maradt régi!
VálaszTörlésérkezik a fény
VálaszTörléssárga lángokat gyújtván
tavasz közelít
nyomát keresi
a táncoló levegő
már én is várom