...papírodra szegelt fércek láttán

Szavak egy Költőnek

Egyszerre lett arcmásod:

vád és valóság,

egy létező teremtés

a tér nélküli végtelenbe,

egy kettősségbe oltott

anyag és szívdobogás,

mit „semmi ágán” redőz a bizonyság.

Fényben sétálsz,

véled együtt dolgozik a

mélység zaja,

olyan világba omlik az értelem,

hol a hang, magát ropja.

Rommal betakart szavaid,

nyelvet adnak a gondolatnak,

s papírodra szegelt fércek láttán,

a világ peremén álmodó párkák,

csendes szívvel bólogatnak.

Benned készül a beszéd,

mi szélbe susogja léptedet,
már tudom:

Neked nem-Nekik lesz nehéz

visszájára fordítani a végtelent.

Válaszolnál. Kimondod önmagadban,

Én… hallgatnék,

de főt hajtok egymagamban…

2010.04.11.